Generál Ügyvédi Iroda

Dr. Generál Ivett ügyvéd vagyok, a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja, jogi tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog-és Államtudományi Karán folytattam, diplomámat 2010 tavaszán szereztem. 

 

Az egyetem elvégzését követően ügyvédjelöltként szereztem szakmai tapasztalatot első sorban a kártérítési jog, társasági jog, ingatlanjog, valamint a követeléskezelés területén mind peren kívüli, mind peres eljárások során.

 

Jogi szakvizsgáimat 2014-ben tettem le, majd még ebben az évben önálló ügyvédi praxist alapítottam. 

 

Ügyfeleim elsősorban természetes személyek, valamint mikro-, kis-és középvállalkozások, ugyanakkor társasházak jogi képviseletét is ellátom. 

 

Mivel az utóbbi időben a hazai jogrendszerben jelentős jogszabályváltozások következtek be, elengedhetetlennek tartom szakmai ismereteim  szakmai konferenciákon történő részvétel keretében történő folyamatos bővítését, segítve ezzel ügyfeleim hatékonyabb érdekképviseletét.